Szekszárdi Tennis Club
– avagy teniszsport a békebeli Szekszárdon
A tenisz egy olyan labdasport, amelynek gyökerei egészen az ókorig – a trigon nevű labdajátékig – nyúlnak vissza. Az ősi játékot Seneca leírásából és falfestményekből ismerjük. A tenisz középkori formája az úgynevezett jeu de paume Franciaországból terjedt el Európában. A 19. század közepétől Angliában egyre gyakrabban játszották szabad téren, füves pályákon a lawn tennis nevű játékot, amelynek szabályait Walter Clopton Wingfield őrnagy alkotta meg, majd szabadalmaztatta 1874-ben. A gyeptenisz szabályait nem sokkal később megváltoztatták, és – miután Wingfield lemondott a szabadalomról – a Marylebone Cricket Club 1875-ben kiadta a lawn tennis első kódexét. A kódex javított kiadását – amelynek alapelemei a mai napig alig változtak – az első wimbledoni tenisz bajnokság szervezői készítették el 1877-ben. A gyeptenisz egykettőre népszerű időtöltéssé vált és a határokat átlépve világhódító útra indult. Molnár Lajos már 1879-ben említést tett az új játékról Athlétikai gyakorlatok című könyvében, Zsigmondy Pálnak köszönhetően pedig már 1881-ben megnyílt az első füves teniszpálya Magyarországon. Az úri társaság hazánkban is gyorsan megkedvelte a sportágat. Gróf Zichy Rezső vezetésével 1883-ban alapították a Budapesti Lawn Tennis Clubot, az első tenisztornát pedig Balatonfüreden a Stefánia Yacht Egylet rendezte. Kezdetben a sportágat elsősorban női sportként tartották számon és kifejezetten az elit sportjának számított. A teniszversenyek társasági események voltak, amelyeknek nem csak a felszerelés volt elengedhetetlen kelléke, hanem a divatos öltözék is. Az arisztokrácia számára a tenisz – az automobiltúrázás, a lovaglás, a vívás, a golf, a vitorlázás és a vadászat mellett – az elkülönülés látványos szimbóluma volt. A Magyar Atlétikai Szövetségen belül 1905-től már létezett lawn-tennis alosztály, 1907-ben pedig megalakult az Országos Lawn Tennis Szövetség, az OLTSZ, amelynek első elnöke Vécsey Miklós báró volt.
A Tolna megyei újságokban már az 1890-es évek elejétől megtalálhatóak voltak a tenisz öltözéket és cipőket kínáló – budapesti és szekszárdi – kereskedők hirdetései. A teniszsport rajongóinak nem kellett Budapestre utazniuk bevásárolni, mert Szekszárdon a Pirnitzer áruházban – a Garay-tér és a Széchenyi utca sarkán – is beszerezhették a szükséges felszerelést. Ezekből a hirdetésekből teljes bizonyosságból következtethetünk arra, hogy ekkor már Szekszárdon is voltak olyanok, akik ennek a viszonylag új sportnak hódoltak. A Tolnavármegye 1894. február 18-án megjelent cikkének szerzője egy városi sportegylet felállítását szorgalmazta. A városi korcsolya egylet figyelmébe ajánlotta azt a lehetőséget, miszerint az egyletet ki lehetne bővíteni, úgy, hogy további sportágakat – többek között a teniszt – művelő szakosztályokat hoznak létre az egyesületen belül. Az újonnan felépült korcsolyapavilon hasznosítására is volt javaslata a cikk szerzőjének, véleménye szerint kiválóan alkalmas lett volna a nyári időszakban vívás, tornázás gyakorlására, mellette pedig kialakítható lenne egy teniszpálya. Természetesen nem mindenki fogadta ekkora lelkesedéssel az új sportot, csakúgy, mint minden újdonságnak – gondoljunk csak például a kerékpározásra – a tenisznek is voltak ellenzői. A Tolnamegyei Közlöny 1895. augusztus 5-i számában megjelent egy meglehetősen harcias hangvételben íródott újságcikk „Sport életünk” címmel. A cikk szerzője szigorú szavakkal illette az ifjúságot, mondván, hogy keveset sportol, ugyanakkor bírálta a sportegyleteket is, az idegen sportok űzése és a valódi tömegsport hiánya miatt. Az újságíró a tenisszel kapcsolatban is nagyon erélyesen foglalt állást: „Magyar vélemény szerint a franczia gyepi lapdázás és az angolok által kultivált lawn-tennis inkább aggszüzeknek való korcs-lapdajáték, más a magyar nagy és kis méta mely még Deák Ferencznek is élvezetet szerzett.” Szerencsére nem mindenki osztotta ezt a vaskalapos szemléletet, és a sportkedvelő úri társaság Tolna megyében is gyorsan megbarátkozott a tenisszel.
A Tolnamegyei Közlöny már 1905-ben arról számolt be, hogy a megyében szinte minden városban, nagyobb községben található teniszpálya, amely alkalmas az új testmozgás gyakorlására. Szekszárdon a városi mérnök 1908-ban a képviselőtestület elé terjesztett indítványban szorgalmazta, hogy alakítsanak ki a Reich-féle fatelep melletti területen fürdőt, korcsolyapályát és teniszpályát. 1909 áprilisában pedig a képviselőtestület közgyűlésén előterjesztést nyújtottak be teniszpálya felállításáról a gőzfürdő melletti területen. A javaslatot Horváth Ignác – római katolikus elemi iskolai igazgató – ellenezte, azonban dr. Zsigmond Ferenc, Kamarás Béla és Őrffy Lajos támogatta és a képviselőtestület elfogadta. A városi teniszpálya végül 1909-ben nyílt meg a gőzfürdő melletti területen a sportolni vágyó közönség legnagyobb örömére. Szükség is volt az új pályára, hiszen ekkor már három tenisz klub működött Szekszárdon, amelyek időről-időre versenyeket is rendeztek. A teniszpályát évről-évre bérbe adták, így bevételi forrást is jelentett a városnak. Tudomásunk van róla, hogy 1911-ben Pazár Dezső bérelte a pályát – mintegy 100 korona bérletidíj fejében –, 1914-ben pedig dr. Zsigmond Ferenc és társai vették bérbe.
A három Szekszárdon működő tenisz klub közül a Szekszárdi Tennis Club elnöke dr. Dőry Jenő volt. A jobaházi Dőry családhoz tartozó ifjabb Dőry Jenő 1881-ben született Újdombóváron. Jogi tanulmányokat folytatott, 1904-ben avatták a jogtudományok doktorává. Állami hivatalnoki karriert épített, melynek első lépéseként közigazgatási gyakornok lett Szekszárdon 1907-ben. 1910 és 1916 között paksi szolgabíró, majd ezt követően dombóvári főszolgabíró volt. 1918-ban ő vette át a Dőry Konzervgyár vezetését, amelynek termékei a két világháború közötti időszakban világhírnévre tettek szert. Dőry Jenő tagja volt az Országos Magyar Galamblövő Egyesületnek, 1927-ben országos bajnokságot is nyert élő galamblövészetben.
1909-ben a Dőry Jenő vezette tenisz klub öt napon át tartó versenysorozatot rendezett a szekszárdi sportkedvelő úri társaság nagy örömére. A városi bajnokság szeptember 8-án vette kezdetét, a versenybíró Leopold Lajosné és Simontsits Elemér – a megye alispánja – volt. A versenynapokon öt különböző számban indulhattak a játékosok, úgymint női egyes, férfi egyes, vegyes páros, férfi páros, valamint a handicap vegyes páros (handicap esetén az egyik csapat elméleti előnnyel/hátránnyal indul, amit a mérkőzés eredményébe be kell számítani). A női bajnokságot Wigand Janka nyerte, megelőzve ezzel testvérét, Editet, aki a második helyezett lett. A Wigand lányok édesapja, Wigand János, Szekszárd elismert és megbecsült személyisége volt, akit 1896-ban bíztak meg az újonnan alapított szekszárdi főgimnázium igazgatói teendőivel. Pedagógusi munkássága mellett műfordítóként és költőként is tevékenykedett. Feleségével és három leánygyermekével – Hedviggel, Jankával és Edittel – Pancsováról érkezett a városba. A lányok közül Edit szobrászművész, Janka pedig színésznő lett, 1915-ben szerzett oklevelet az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián.
A férfi bajnokságot Perczel Béla nyerte, második helyezett dr. Őrffy Imre ügyvéd – később a szekszárdi kerület országgyűlési képviselője – volt. A versengésben részt vett még dr. Beöthy László, dr. Dőry Jenő, dr. Haypál Sándor, Stieli Lajos, Mányoky Ödön, dr. Őrffy Jenő, Halász István is. A vegyes párost Wigand Janka és dr. Dőry Jenő nyerte, akárcsak a handicap vegyes párost, a férfi páros győztese pedig dr. Haypál Sándor és dr. Beöthy László volt. A díjakat ünnepélyes keretek között osztották ki a városi teniszbajnokoknak a Kaszinóban, nagyszabású társasvacsora keretében.
A megye teniszezői nem csak Szekszárdon, hanem az ország más városaiban is értek el sikereket. 1909-ben a Tolnavármegye büszkén adta hírül, hogy a jogász, Babits Sándor elnyerte „A miskolczi sportegyesület 1909. évi tenniszbajnoka” címet, az év szeptemberében Miskolcon rendezett teniszversenyen. Egy évvel később, a Dunaföldvári Athlétikai Club megyei bajnokságot szervezett. A Tolnavármegye bajnokságáért folyó küzdelem egy egész hétig tartott, védnökei között pedig ott találjuk dr. Dőry Jenőt is. A szervezők célja az volt, hogy a megyei játékosokat, tenisz társaságokat egy szövetségben egyesítsék, és a későbbiekben évente más-más városban rendezzék meg a megyei bajnokságot. A remek hangulatú megmérettetést nagy érdeklődés kísérte. A versengést végül reggelig tartó táncestéllyel búcsúztatták a résztvevők. Szekszárdon 1911-ben jött létre egységes tenisz sportkör, mégpedig Szekszárd városi tenisz társaság néven. Az alapszabályt dr. Bures Lipót és Németh Gyula dolgozta ki. A játékszabály tervezetét – a közgyűlés csekély módosítása után – a belügyminiszter jóváhagyta. Bonyhádon 1913-tól működött a Bonyhádi Lawn Tennis Club dr. Eibach Kornél vezetésével.
Az első világháború és az utána következő időszak viharai nem kedveztek a sportéletnek, az olyan úri sportok, mint a tenisz, pedig kifejezetten háttérbe szorultak. Az 1920-as évektől kezdődően viszont korábban soha nem látott fejlődés mutatkozott a sport területén. A sport nem volt úri passzió többé, viszont kialakulóban volt a tömegsport, amely a társadalom széles rétegei számára elérhetővé vált. Szekszárd két világháború közötti sportéletében a tenisz is helyet kapott. Az 1922-ben megalakult Szekszárdi Turul Sportegyletnek, valamint a Turul és a Törekvés összeolvadásával 1932-ban létrehozott Tolnavármegyei Sport Egyesületnek is volt tenisz szakosztálya. A szekszárdi teniszezők pedig sikeresen szerepeltek a megyei és az országos versenyeken.
Mácsiné Iván Éva
Képek: https://terkeplap.wmmm.hu/terkep#8
Kattinston a képre, az utolsó két kép kapcsolódik a témához!
Források:
Tolnamegyei Közlöny 1875-1918
Szekszárd Vidéke 1889-1891
Tolnavármegye, Tolnavármegye és a Közérdek 1892-1918
Közérdek 1905-1910Tolnamegyei Ujság 1919-1943
Felhasznált irodalom:
- A Dőry család http://dombovar-szolohegy.info/p/eltunt-vilag/dory-csalad (utolsó letöltés: 2022. 01. 28.)
- A tenisz története. Sportszertár. Magyar Olimpiai és Sportmúzeum https://sportszertar.wordpress.com/tenisz_tortenet/ (letöltés: 2022. 01. 27.)
- Dobos Gyula: Neves Szekszárdiak. In: Szekszárd a XX. század első évtizedeiben. Szekszárd, 2005. pp. 431-432.
- Földes Éva - Kun László - Kutassi László: A magyar testnevelés és sport története. Budapest, 1982. p. 156.
- Töttős Gábor: Három híres Wigand hölgy. In: Szekszárdi Vasárnap 2008. október 19. 10.