A korcsolyázás az egyik legnépszerűbb sportnak számított a 19. század végén az Osztrák-Magyar Monarchiában. A sportág szerelmesei országszerte egyesületekbe tömörülve hódoltak téli szenvedélyüknek. Szekszárdon is virágzó jégsport volt abban az időben, a középosztály apraja-nagyja örömmel sietett a jégre, hogy örüljön a testet-lelket üdítő friss levegőnek és testmozgásnak. A szekszárdi korcsolyaegylet 1883-ban elhatározta, hogy itt az ideje egy állandó korcsolyacsarnok felépítésének. A cél érdekében létrehoztak egy pénzalapot a várható költségek fedezésére, és elkezdték kidolgozni a terveket. Az egylet őszi közgyűlésén az is felvetődött, hogy a korcsolyázó helyet célszerű lenne a vasútvonal mellett kijelölni, ezért egy három fős, mérnökökből álló bizottságra bízták, hogy vizsgálja meg a lehetséges helyszínt. A tervezett korcsolyacsarnok építési alapjának javára táncmulatságokat tartottak. A város életében kiemelt eseménynek számított a korcsolyabál, amelyet 1888-ban rendezett meg először az egyesület. Ez a bál volt abban az évben a farsangi időszak legsikeresebb mulatsága, a tánckedvelő hölgyeket gyönyörűen elkészített táncrendekkel lepte meg a rendezőség. 1889-ben is folytatni kívánták a hagyományt, a bál előkészületei javában folytak, amikor megérkezett a tragédia híre Szekszárdra, Rudolf trónörökös életét vesztette. Tolna megyében is kitűzték a gyászlobogót. Az országos gyász alatt, beszüntették a színielőadásokat, táncmulatságokat, és a nyilvános helyeken elhallgatott a zene. A szekszárdi korcsolyabál, amely február 9-re volt kitűzve, szintén elmaradt, de a nagy érdeklődés miatt, a gyászhónap letelte után, márciusban megtartották. Olyannyira megkedvelték a szekszárdiak ezt a rendezvényt, hogy 1893-ban, amikor a korcsolyaegylet úgy határozott, hogy anyagi okok miatt nem rendezi meg a mulatságot, a „szegzárdi intelligens ifjúság” mozgalmat kezdeményezett a bál megtartása érdekében, és hajlandóak voltak a költségekből is részt vállalni.
1889-ben a korcsolyapálya ünnepélyes megnyitására karácsony másnapján került sor. Szükség volt azonban egy fűthető helyiségre is, ahol a fiatal lányokkal érkező gardedámok várakozhattak, és ahonnan szemmel tarthatták a korcsolyázó szertelen ifjúságot. A régóta tervezett korcsolyapavilon megépítésével 1893-ban bízta meg a szekszárdi korcsolyaegylet Perlaky József vasúti mérnököt. A korcsolyapályát addigra már kibővítették és szabályoztatták, észak felől hófogó sáncokkal látták el. A jégpálya így a legnagyobb igényeket is kielégítette, és olyan tágas lett, hogy több száz ember is kényelmesen elférhetett rajta. Az elkészült pavilon meleg termeiben pedig az édesanyák nyugodtan várhatták leányaikat, amíg a fiatalok a kellemes jégsportot űzték. A szekszárdiak közül sokan kedvelték ezt a téli sportot, és a korcsolyapályán nagy volt a forgalom. A sport rajongói alig várták, hogy megérkezzen végre a hideg és felcsatolhassák korcsolyáikat. A mínuszok beköszöntével újra lehetett siklani a befagyott „krinolinkerti jégen”. A korcsolyázóknak a báró Augusz-féle ház falára kitűzött táblácska, majd a házsarokra kitett korcsolyás jelzőzászló adta hírül, hogy nyitva van a szekszárdi jégpálya, úgy is mondhatjuk: így jelezték, hogy szabad a pálya.
1894 januárjában a korcsolyaegylet a szekszárdi tűzoltózenekar közreműködésével jégünnepélyt rendezett a városi jégpályán, amelyet az esemény alkalmából 100 lampionnal és fáklyákkal világítottak meg. A jégsport kedvelői vígan korcsolyáztak, míg a szekszárdi tűzoltózenekar a zenét szolgáltatta. Az egylet pénztárnoka, Rácz József, tűzijátékkal is szórakoztatta a nagyszámú közönséget. Olyan nagy sikere volt a jégünnepélynek, hogy a következő esztendőkben is megrendezték. 1895-ben, az elmúlt évhez hasonlóan, a tűzoltózenekar játszott a korcsolyázóknak, akik vidáman siklottak a fényesen megvilágított jégpályán. Sokan voltak olyanok is, akik csak nézőként látogattak ki a pályára, ők a fűtött pavilonból figyelhették a csodás bemutatót. A hagyományt folytatva, az 1896-os jégünnepély érdekes és változatos programját falragaszokon tudatták a város közönségével. A nagyszabású tűzijáték most sem maradt el, és ismét a szekszárdi tűzoltózenekar szolgáltatta a muzsikát. A gála különlegessége ebben az esztendőben az volt, hogy a tagok jelmezbe bújva jelentek meg. A maskarába öltözött korcsolyázók felvonulása rengeteg nézőt vonzott.
A szekszárdi korcsolyaegylet egy időben kérvényezte a szekszárdi községi iskolaszéktől, hogy az egyesületet segélyben részesítse. Arra hivatkoztak, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete szerint minden városban a tanulóifjúság részére jégpályát kell létesíteni. A segély fejében vállalták, hogy évenként 50 szegény tanulónak ingyen biztosítanak jegyet a korcsolyapályára. Az iskolaszék kedvezően határozott a kérvény ügyében, és támogatta az egyletet, azzal a feltétellel, hogy az intézet módosabb növendékei 20 korona díj mellett, a szegénynek ismert növendékek pedig teljesen díjmentesen használhassák a pályát. 1909-ben a korcsolyaegylet közgyűlése, a közönség régi óhajának engedve, úgy döntött, hogy az esti órákban is nyitva tartja a korcsolyapályát. Innentől kezdve este 5 és 7 óra között a felnőttek részére nyitva állt a kivilágított pálya, de az esti korcsolyázásért pótdíjat kellett fizetni. A háborús évek után, 1919 decemberében, a korcsolyaegylet egyesült a Szekszárdi Sport Clubbal. A Sport Club vállalta, hogy a modern igényeknek megfelelően átalakítja a jégpályát.
1922-ben az 1920-ban megalakult Szekszárdi Turul Sport Egylet elhatározta, hogy a korcsolyázás sportjára is a legnagyobb gondot fordítja, és arra törekszik, hogy a vásártéri korcsolyapálya kifogástalan állapotban álljon a sportág híveinek rendelkezésére. Az egyesület tervbe vette, hogy korszerűsíti a pálya esti kivilágítását, mert így jobban ki tudják használni az idényt, és tárgyalásokat kezdeményeztek a városi villanytelep vezetőségével. A következő évben a Szekszárdi Turul Sport Egylet a vásártéri jégpálya rendbehozatala érdekében nagyszabású földmunkát végeztetett, a pavilont és felszerelését kijavíttatta, jégmestert és ellenőrt fogadott fel, és esti 8 óráig villanyfény mellett lehetett korcsolyázni. Szekszárd polgármestere gondoskodott a pavilon fűtéséről is. A királyi ügyészség és a szekszárdi ármentesítő társulat támogatása mellett az egyesület sokmilliós anyagi áldozatot hozott a szekszárdi korcsolyázó sport érdekében. 1925-ben megnyílt a Turul korcsolyapálya, amely mellett fűtött öltöző és büfé állt a közönség rendelkezésére. Az esti órákban a villamos ívlámpák pazar fénye világította meg a pályát. Olyan is előfordult, hogy ünnepnapokon cigányzenére csúszkálhattak a szórakozni vágyók. 1926 januárjában újabb előrelépés történt e téli sport városi történetében, megalakult a szekszárdi Turul Sport Egylet korcsolya szakosztálya, ismét emelkedőben volt e mozgásforma népszerűsége Szekszárdon.
1929-ben mintha sötét fellegek gyülekeztek volna a szekszárdi korcsolyasport egén. Mint az előző években, a hideg téli napok beálltával, a korcsolyázást kedvelő fiatalság nagy örömére, most is megnyílt a jégpálya, de a Tolnamegyei Ujság szemfüles riportere arról számolt be, hogy már korántsem oly népszerű e téli sport a városban: „Napok óta a korcsolyázók élénk lármája és víg kacagása veri fel a szép havas rétek csendjét, esténként pedig a messze tündöklő ívlámpák fénye vonja magára a sétáló közönség figyelmét. Midőn a jégpálya megnyitásáról hírt adunk, sajnálattal kell megemlékeznünk arról a részvétlenségről, amellyel városnak közönsége a legszebb sportok egyikével, a korcsolyázással szemben viselkedik. Dacára annak, hogy a Szekszárdi Turul Sport Egylet vezetősége dicséretes buzgalommal mindent elkövet arra, hogy a közönség kényelmét biztosítsa, meg kell állapítanunk, hogy a korcsolyázó felnőttek száma évről évre fogy. Hiába van városunknak jól gondozott s a város nagyságához képest óriási jégpályája, hogyha a közönség nem tudja értékelni annak előnyeit; hiába az olcsó díjszabás (sehol a világon nem lehet ily olcsón korcsolyázni!), minden jóakarat megtörik a közönség közönyén.” Néhány évvel később, 1932-ben a korcsolyázók arról panaszkodtak, hogy a korcsolyapálya jegét nem öntözik és nem seprik, a melegedő bódét nem fűtik és zárva tartják, ezért ez az egészséges szórakozás több bosszankodást okoz, mint élvezetet. A válság nehéz évei alatt a sportegylet is anyagi gondokkal küzdött, ez lehetett az oka a jégpálya elhanyagoltságának is. 1932-ben Szekszárd két sportegyesülete a „Turul” és a „Törekvés” egyesült, és beleolvadt a Tolnavármegyei Sport Egyesületbe. 1933 karácsonyán az egyesület korcsolya szakosztálya nagyszabású ünnepélyt rendezett, melynek keretében különféle versenyeket tartottak. A szakosztály mindent megtett, hogy tagjai számára minél több és jobb alkalmat biztosítson a korcsolyázásra. 1935-re a kibővített és kitatarozott pavilont ruhatárral szerelték fel. A korcsolya megőrzésről és karbantartásról is gondoskodtak. A partot rendbe hozatták, és kényelmes lelátót építettek. 1937-ben a Tolnavármegyei Sport Egylet a szekszárdi korcsolyapályán teniszpályákat létesített a tenisz szakosztály számára. A munkálatok a korcsolyasport számára is kedvező változásokat hoztak. Télen a teniszpálya elárasztásával új jégpályát hoztak létre. Már nem „pocsolyán készült”, hanem magán a talajon képződött megfelelő vastagságú jégréteg. 1938-ban megnyílt a legelső modern kezelésű szekszárdi jégpálya. A korcsolyázók megállapították, hogy a városban sohasem volt még ilyen kitűnő, korcsolyázásra alkalmas pálya.
Mácsainé Iván Éva
Az 1889-es korcsolyabál különleges táncrendjét az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye őrzi. lsd itt:
További képek: http://terkeplap.wmmm.hu/terkep#99
Források:
Tolnamegyei Közlöny 1875-1918
Szekszárd Vidéke 1889-1891
Tolnavármegyei Ujság 1919-1943