A két világháború közötti korszak emblematikus ifjúsági mozgalmának, a leventemozgalomnak egyik legfontosabb sportága – a lövészet mellett – a lovaglás volt. Nem sokkal a leventeintézmény létrejöttét követően elkezdődött a lovaslevente szakosztály országos megszervezése. Rudnyánszky Ferenc huszárőrnagy 1926-ban kezdeményezte, hogy szervezzenek a lovas leventék részére távlovaglást. A programhoz tekintélyes pártfogót is talált vitéz nagybányai Horthy István nyugalmazott lovassági tábornok, a kormányzó bátyjának személyében. Horthy István komoly katonai pályát járt be. IV. Károly lovassági oktatója volt, 1913–14-ben a császári és királyi jász-kun 13. huszárezred parancsnoka. Az első világháborúban dandárparancsnok, a nemzeti hadsereg megszervezésekor lovassági felügyelő, majd altábornagy. Mint lovassági tábornok vonult nyugdíjba, a felsőház létrehozásától (1927) egészen 1937-ben bekövetkezett haláláig Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatósági képviselője volt. A távlovaglást minden évben az idős tábornok vezette, akiről köztudott volt, hogy legalább napi két órát tölt a nyeregben. 77 éves korában, orvosának utasítása ellenére, törött lábbal lovagolta végig az országos túrát, az életéért aggódó figyelmeztetésekre pedig legyintve csak annyit mondott: „Mi Horthyak vasból vagyunk!” És hogy ezt bizonyítsa, törött lábával még csárdást is táncolt Tatán az Esterházy parkban.
A távlovaglások évről évre nagyobb hírnévre tettek szert. A kisgazda és levente lovasokhoz hazai úrlovasok és külföldi előkelőségek, arisztokraták és politikusok is csatlakoztak. Egy-egy távlovaglás alkalmával 400–500 kilométeres távot tettek meg a lovasok. Az útvonal minden évben változott. A szervezők és igyekeztek propaganda célra felhasználni a távlovaglásokat. Szándékuk az volt, hogy Magyarországot megismertessék a külföldi vendégekkel, akik majd hazájukban szószólói lehetnek a magyar ügynek és tanúi a trianoni igazságtalanságnak. A túraút során magánházaknál szállásolták el a résztvevőket, és mindenütt hatalmas ünnepléssel, kulturális programokkal, díszebédekkel és mulatsággal fogadták őket. A propaganda célok mellett gazdasági érdekek is húzódtak a háttérben. A távlovagláson gazdag gyárosok és földbirtokosok is részt vettek és a szervezők abban reménykedtek, hogy a külkereskedelmi kapcsolatokra mindez pozitív hatást gyakorol majd. Rudnyánszky Ferenc őrnagy, a távlovaglások főszervezője soha nem mulasztotta el beszédeiben felhívni a figyelmet a kisgazda lovassport nemzetgazdasági fontosságára.
Szekszárd történetében a legemlékezetesebb az 1932. évi távlovaglás volt, amely alkalmával egy egész napot a városban töltöttek a lovastúra résztvevői. A Magyar Gazdák Országos Lovas Egyesülete már kora tavasszal elkezdte szervezni a programot, Szekszárdon is komoly előkészületek történtek. A vármegyeházán áprilisban értekezletet tartottak Szévald Oszkár alispán elnöklete alatt, amelyen részt vett Rudnyánszky Ferenc huszárőrnagy is a feleségével, valamint vitéz Géczy Sándor vármegyei testnevelési felügyelő. A Tatáról induló lovasok útvonala a következő volt: Felsőgalla, Bicske, Alcsút, Vál, Kisszentpéter, Martonvásár, Ercsi, Adony, Dunapentele, Dunaföldvár, Solt, Harta, Dunapataj, Kalocsa, Gerjen, Fadd, Tolna, Szekszárd, Bonyhád, Pécsvárad és a végállomás Pécs. Május 23-én 11 óra 30 percre várták a résztvevők Szekszárdra érkezését. A terv az volt, hogy délután megtekintik a vármegyei múzeumot, a selyemgyárat, a gazdasági szakiskola palánki gazdaságát és a szekszárdi pinceszövetkezet borpincéjét. Az értekezleten elhatározták, hogy a Géczy Sándor vezetése alatt alakult bizottság állítja össze a távlovaglás tagjai számára a szekszárdi tartózkodás részletes programját. Vitéz Vendel István polgármester felkérte a szekszárdi értelmiségi családokat, hogy szíveskedjenek egy vagy két vendéget elszállásolni és ellátásukról gondoskodni.
Tolna megyében Eördögh Zoltán magyar királyi gazdasági felügyelő kalauzolta a lovas csapatot, amelyet vitéz nagybányai Horthy István, Görgy szász-meiningeni herceg és Rudnyánszky Ferenc őrnagy vezetett. Szekszárdra beérkezve a Rákóczi, Széchenyi utcákon és a Garay téren át vonultak a Béla király térre, amelyet erre az alkalomra a vendég lovasok zászlóival díszítettek fel. A templom előtt fogadóbizottság várta őket, amelynek élén Szévald Oszkár alispán állt. A fogadóbizottsággal szemben sorakozott fel a lovascsapat. A múzeum gyűjteményében őrizzük a Mészöly család fotóalbumát, amelyben két fotográfia is található a jeles eseményről. Borgula Vilmos fotóján a távlovaglás vezetője, vitéz nagybányai Horthy István nyugalmazott lovassági tábornok is látható a lovasok között.
Szekszárd polgármestere vitéz Vendel István magyarul üdvözölte a vendégeket, a francia nyelvű köszöntőt dr. Hencze Béla reálgimnáziumi tanár intézte hozzájuk, míg a német üdvözlő beszédet Emich János mucsi bíró mondta el. A lovasok részéről Horthy István köszönte meg az üdvözlést magyarul, német nyelven pedig a távlovaglásban résztvevő hét nemzet nevében György szász-meiningeni herceg mondott köszönetet. A lovas hölgyeknek magyar ruhás kislányok virágcsokorral kedveskedtek. A gondosan megtervezett programot egy hirtelen jött délután zivatar módosította. A vármegyei múzeumot, a selyemgyárat és a borszövetkezet pincéjét a vendégseregnek csak egy töredéke látogatta meg. A Kaszinó pavilonjában megrendezett sárközi kézimunka kiállítás, ahol a kiállított darabokból vásárolni is lehetett, viszont szerfelett elnyerte a külföldi vendégek tetszését. A távlovaglók tiszteletére rendezett vacsorán elhangzott beszédében György szász-meiningeni herceg elismerően szólt a Horthy Miklós közkórházról, amelyet napközben meglátogatott. A magyar nemzet haza- és szabadságszeretetéről dicsérő szavakat ejtett és példaként hozta fel az előző napi kalocsai látogatásukat. A kalocsai érsek a főszékesegyházban a trianoni igazságtalanságok megszüntetéséért imádkozott és ez a megkapó jelenség csak megerősítette a hercegben azt a meggyőződést, hogy a békeszerződés méltánytalan volt. A lovascsapat másnap kora reggel indult tovább Bonyhád felé, hogy elérjék túraútjuk végállomását, Pécset.
A távlovaglások során a vendégek látogatást tettek a híres magyar ménesgazdaságoknál. Meg kell említenünk az 1789-ben alapított Bábolnai ménesbirtokot, amely 1932-ben Európa legjelentősebb arab ménesével büszkélkedhetett. A bábolnainál is régebbi, 1785-ös alapítású a Mezőhegyesi ménesbirtok, amely nemcsak Magyarország, hanem Európa legrégebbi ménesbirtoka. Tolna megye vonatkozásában a Tolna-tamási tájfajta ló számíthatott komolyabb érdeklődésre. A Tolnatamási és vidéke angol félvér lótenyésztő szövetkezetet 1915-ben alapították, Gyérey Richárd ozorai ménestulajdonos és nedelici Horváth Jenő méneskari ezredes vezetésével. A cél a nemesebb angol félvér ló tenyésztése volt. Regöly, Szakály, Ozora, Pincehely, Tamási, Nagykónyi, Gyulaj, Felsőireg, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék körzetében kezdték meg a lovak tenyésztését.
A távlovaglásnak kétségtelenül volt gazdasági haszna Tolna megyére nézve, a hollandok ugyanis 21 lovat vásároltak meg azzal a céllal, hogy a Hollandiában létesítendő magyar mintaistállóba állítsák be őket, és eladásra került 30 vagon rozs és több ezer liter bor. A politikai jelentőségéről pedig így írtak a Tolnamegyei Ujság hasábjain: „… akik hallották a hollandus H. Swagemakers felszólalását Kalocsán és György herceg toasztját Szekszárdon, azok előtt tisztán áll, hogy ezen távlovaglások nemcsak a lovas sportnak megkedveltetését, a különböző társadalmi osztályoknak egymáshoz való közelebb hozását, a magyar lótenyésztés előbbrevitelét, a hajdan nagy kiviteli cikként szereplő magyar lovak értékesítésének újra való felújítását szolgálják, de a magyar faluknak, városoknak és magyarságának nem a főváros, de a vidék lakói útján való bemutatásával nagyban azt a célt is, hogy eddig az ellenséges sajtó útján informált semleges államok gazdag, hatalmas népe közvetlen érintkezés folytán ismerkedjék meg a magyar nép élni és dolgozni akarásával, mindinkább megérlelődjék lelkükben az, aminek a szekszárdi és kalocsai szónokok oly fanatikus meggyőződéssel kifejezést is adtak, hogy a legnagyobb igazságtalanság ezt a kuturnemzetet úgy elítélni, mint azt a párizskörnyéki békében tették, s hogy ezt a népet fel kell szabadítani ennek a békének rettenetes elnyomásából.”
A távlovaglásokon olyan vendégek vettek részt, mint például Frank von Papen korábbi német kancellár, Németország bécsi nagykövete, de a lovasokkal ott volt a New York Herald európai főszerkesztője, a legnagyobb német sportlap, a Sport im Bild szerkesztője és a Sport Universal iLLustré című francia lap munkatársa. A túráknak köszönhetően Magyarországra látogattak neves politikusok, katonatisztek, írók és újságírók. A külföldi lovasok között sokan vezető szerepet töltöttek be hazájuk gazdasági életében. A hollandok és a németek általában a mezőgazdasági és a gyáripari dolgok iránt érdeklődtek, a francia, svéd, észt, litván és a holland résztvevőket különösen a magyar lovak érdekelték, míg az olasz vendégek leginkább a magyar nacionalizmust kívánták megismerni.
Horthy István 1937 őszén bekövetkezett halálával súlyos veszteség érte a magyar lovassportot, amelynek egyik legelhivatottabb támogatója volt. A tradíciót a következő években sem törték meg, igyekeztek a megszokott színvonalon megrendezni a lovastúrákat, amelyeket ezután Horthy István emlék-távlovaglás néven tartottak számon. A második világháború és főként a háborút követő politikai változások viharai azonban elsodorták ezt a hagyományt, amely idővel a feledés homályába merült. A lovas szellemiség azonban kultúránk része maradt, hiszen „lovas nemzet a magyar”. A lovasnyaraltatás eszméjét, amely napjainkban reneszánszát éli, tulajdonképpen a Horthy István távlovaglások iránti nagy nemzetközi érdeklődés hívta életre.
A Magyar Nemzet 1939 nyarán így idézte fel a távlovaglás legszebb pillanatait: „Magyarországról folyik a szó s közben némán vési a szívekbe a magyar föld s a magyar táj a maga halhatatlan, örök varázsát.”
Mácsainé Iván Éva
A képeket lsd: http://terkeplap.wmmm.hu/terkep#97