„Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébresszed a magyar népet!”
Ez a kis dal a múlt század majálisait juttatja eszünkbe, az elmaradhatatlan felvonulásokkal, meg persze sörrel és virslivel. Mára megfakultak a felvonulások vörös zászlói és transzparensei, a régi május elsejékből pedig nemigen maradt más, mint sör-virsli nosztalgia. A dátum közeledtével mégis felmerülhet bennünk a kérdés, mit ünnepel ezen a napon a világ?
Számos ősi kultúrában május elseje a tavasz, az újjászületés, a természet feléledésének ünnepe volt. A 19. század utolsó évtizedeiben azonban az ipari forradalmak következtében létrejött munkásosztály új jelentést adott ennek a régi ünnepnapnak. Május elseje 1890-től a munka ünnepe, az 1990-es évektől pedig a munkavállalók szolidaritási napja.
A munka ünnepének egészen az ipari forradalomig nyúlnak vissza a gyökerei, amikor az utópista szocialista, brit gyáros Robert Owen javasolta a munkások munkaidejének nyolc órára csökkentését. Tüntetések és sztrájkok sokasága vezetett oda, hogy Nagy-Britanniában az 1870-es évekre általánossá vált a tíz órás munkaidő, ami ugyan nem érte el az eredeti követelést, mégis nagy előrelépésnek számított a korábbi körülményekhez képest. Ekkor már az Egyesült Államokban is egyre többen követelték a nyolcórás munkanap bevezetését. Az 1886. május 1-én kezdődő chicagói sztrájk során a munkások és a rendőrök összecsapásainak jó néhány halálos áldozata volt. Az események világszerte hatalmas felháborodást keltettek, a következő években pedig sok helyen emléktüntetéseket tartottak május elsején. 1890. május 1-jén a szakszervezetek együtt vonultak fel a szolidaritásuk kifejezése érdekében.
Magyarországon is ekkor tartották az első május 1-i felvonulást. 1891-ben a II. Internacionálé második kongresszusán május elsejét hivatalosan a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították. A 20. században május 1. a legnagyobb nemzetközi munkásünneppé vált. Fényes külsőségek között ünnepelték a Szovjetunióban és a második világháború után az egész keleti blokkban. Magyarországon is 1945 után vált mozgalmi ünnepből hivatalos állami ünneppé, 1946-tól pedig munkaszüneti nappá.
A szekszárdi szervezett munkásság is minden évben megünnepelte május elsejét. Az 1900-as évek elején a szekszárdi munkások – a korabeli lapok szerint mintegy száz-százhúsz fő – május elsején a munkásegylettől indulva végigvonultak a városon a La Marseillaise-t énekelve, zenekarral az élükön. A vámház mellett álló csárdánál népgyűlést tartottak, utána következett a táncos mulatság, a vidám majális. Mint mondani szokták, az emlékek megszépülnek. Ebben az esetben is erről lehet szó, hiszen az 1950-es években megkérdezett veteránok egészen másfajta május elsejékről számoltak be a századelővel kapcsolatban. A visszaemlékezések szerint a munkások tömege – amely megközelítette a kétezer főt – valósággal megfélemlítette a város vezetőit. A vármegyei múzeum előtt elvonulva a tömeg olyan mondatokat skandált, mint: „Éljen a nemzetközi proletárforradalom! Szabad május elsejét követelünk! Követeljük a 8 órai munkaidő törvénybe iktatását! Le a munkásságot eláruló burzsoá kormánnyal! Le a népet nyúzó és butító papsággal! Vesszenek a munkásság árulói! Általános, titkos választójogot adjatok, majd nem leszünk akkor sej hazátlan bitangok!” Az ’50-es évekbeli újságcikkekből megismerhetjük az első szabad, 1919-es május elseje – talán szintén egy kissé elfogult – történetét is. A kommunista vezetés soha nem látott díszes külsőségekkel ünnepelte abban az esztendőben május elsejét, az erődemonstráció azonban mégsem váltotta ki a várt hatást a világháborútól és a forradalmaktól elgyötört magyar társadalomban. Szekszárd 1919 májusának első reggelén zeneszóra ébredt. A lányok hajában piros pántlika, a legények mellén vörös bokréta. A Földmunkás Otthonba, a Marx–Lenin Otthonba és az Ifjúmunkás Otthonba siettek a munkások, onnan indult a tömeg – vörös és nemzeti lobogók alatt – a vörösbe öltöztetett direktóriumi épület előtti térre. A Béla tér felé vonulva – zenészkísérettel – énekelték az Internacionálét: „Föl, föl, ti rabjai a földnek…”. Az ünnepi beszéd után a vásártéren tartották a majálist, este pedig az ifjúmunkások a Szekszárd Szállóban bált rendeztek, ahol a színpadon egy hatalmas vörös csillag várta a bálozókat, felette, vörös molinón fehér betűkkel virított a munkásmozgalom internacionalista jelmondata: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”.
Magyarországon, és így Szekszárd történetében is, a legnagyobb jelentőséggel bíró május elseje 1957-ben volt. Alig néhány hónappal a szabadságharc leverése után a nagy gonddal előkészített május elseje a Kádár-rendszer legitimációs kísérletét is jelentette. Budapesten négyszázezres tömeg gyűlt össze. Kádár János közel egy órás beszédében – amelyet a Tolna Megyei Népújság 1957. május 3-i számában is közöltek – elítélte az októberi eseményeket. Ezen az ünnepségen azonban már nem a korábbi Rákosi-féle személyi kultusz jelent meg, hanem elkezdődött egy új arculat kiépítése. Kádár Jánosról egy emberibb, a munkásokkal beszélgető, barátkozó képet igyekeztek közvetíteni. Ez volt az első lépése annak a folyamatnak, amelynek a végére kialakulhatott a későbbi „Kádár apánk” imázs. A magyar televízió az ekkor forgatott élő adással kezdte meg pályafutását. Új tavaszi seregszemle címmel készült egy riportfilm is 1957. május 1-ről, amelyet összehasonlítva a korábbi évek filmhíradóinak felvételeivel, észrevehető a különbség a Rákosi-korszak kemény diktatúrájának május elsejéi és a Kádár-korszak sörrel, virslivel és majálissal ünnepelt május elsejéi között. Az 1957-es rendezvény már előrevetítette a „legvidámabb barakk” hangulatát.
Szekszárdon is hatalmas volt a tömeg ezen a május elsején. Rövid ünnepség keretében ekkor avatták fel a nőtanács zászlaját. A zászlóavató gyűlésen Ortutay Zsuzsa, az Országos Nőtanács tagja mondott beszédet, amely után a résztvevők közösen indultak a felvonulásra. Külön-külön csoportokban vonultak fel a város különböző szervei, szervezetei. A vállalatok a szakmák cégéreivel, jelképeivel meneteltek a felvonuláson. A proletárhatalmat, a nemzetközi munkásszolidaritást és a Kádár-kormányt éltető transzparensekkel vonuló tömeg betöltötte a Béla teret, és még sokan hallgatták hangszórókból az ünnepi beszédet a Garay téren. A nagygyűlés szónoka Rapai Gyula, az MSZMP megyei pártbizottságának elnöke volt. Kiemelkedő eseménye volt a szekszárdi ünnepségnek a munkásőrség csapatzászló-avatása és eskütétele. Németh József építőmunkás, a felsorakozott munkásőr zászlóalj előtt – a szekszárdi üzemek dolgozói nevében – átadta a vörös csapatzászlót a munkásőrség megyei parancsnokának. A munkásőrség tagjai pedig letették az esküt a csapatzászló előtt. A majális egész nap tartott. A szekszárdiakat színes kultúrműsorral szórakoztatták, az árusító sátrak sokasága kínálta számukra az ételeket, italokat és egyéb vásári portékákat, és természetesen nem maradt el a zenés mulatság sem. A Vendéglátóipari Vállalat összes egysége nyitva tartott a kerthelyiségekkel együtt. Erre az alkalomra megnyílt a Sörkert, ahol szintén műsorral várták az érdeklődőket. A földművelésszövetkezet ezen a napon nyitotta meg új kiskocsmáját a volt Runyai-féle vendéglő helyén, a vasúti sorompónál. Szekszárdról lévén szó, természetesen a bor is szerepet kapott a majálison. A fölművelésszövetkezetnél borkóstolót tartottak, és a Vendéglátó Vállalat is készült különlegességgel az alkalomra: „Május 1.” feliratú címkével ellátott palackozott bort árult az ünneplőknek, melynek ára 12,50 forint volt.
1957 májusában még javában tartottak a kivégzések és ezreket börtönöztek be. Nagy gondot fordítottak a május 1-i rendezvények előkészítésére. Munkásőrök masíroztak és álltak sorfalat, fegyverrel a kézben. Azonban az 1957-es ünneplés békésen telt, a „rábeszélés”, az erődemonstráció elegendőnek bizonyult, és május elseje a Kádár-rendszer legitimációjának egyik alappillérévé vált. Az egyszerű emberek gondtalanul ünnepeltek ezen a napon a szocialista blokk országaiban. Így volt ez 1986-ban is, amikor mit sem sejtve a csernobili katasztrófáról, emberek tömegei vonultak az utcákon. 1986. április 26-án történt robbanás a csernobili atomreaktorban, amelynek következtében jelentős mennyiségű sugárzás került a légkörbe. A moszkvai vezetés ráadásul – a moszkvai ünnepi felvonulás érdekében – mesterséges felhővel terelte nyugat felé a szennyeződést.
Május 1. a rendszerváltást követően a munkavállalók szolidaritási napjává vált, és továbbra is munkaszüneti nap. Napjainkra azonban sokat veszített jelentőségéből, tartalma kiüresedett. Megfigyelhető, hogy „a munka ünnepe” titulus helyett kezdi visszaszerezni eredeti jelentéstartalmát, és sokan az újjászületés, a természet ébredésének ünnepeként tekintenek rá, felelevenítve olyan régi szokásokat, mint például a májusfaállítás.
Mácsainé Iván Éva
Képek:
https://terkeplap.wmmm.hu/terkep#97
https://terkeplap.wmmm.hu/terkep#102
Filmhíradók Online:
Új tavaszi seregszemle (Riportfilm 1957. május 1-ről)
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=13389
Május 1. felvonulás Budapesten (1946)
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6139
Május 1. Budapesten és vidéken (1948)
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6726
Május 1. ünneplése Budapesten (1949)
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=9905
Május 1. Budapesten (1950)
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=10314
Felhasznált irodalom:
Horváth Attila: A hatalom ünnepe – az ünnep hatalma. Ünnepek Magyarországon a szovjet típusú diktatúra korában. Jogtörténeti Szemle, 2007. 9. sz. 42-49.
Kiss Dávid: A beletörődés ünnepe: 1957. május elseje. 2019. április 30.
Molnár Dávid: Tavaszi virágzástól a munkásünnepig. Május 1-e jelentésváltozásának története. Világtörténelem, 2020. május 1.
Források:
Közérdek 1908. május 2. (IV. évf. 18. sz.)
Tolnavármegye 1908. május 3. (XVIII. évf. 18. sz.)
Tolnai Napló 1956. május 1. (XIII. évf. 103. sz.)
Tolna Megyei Népújság 1957. május 1. (II. évf. 101. sz.)
Tolna Megyei Népújság 1957. május 3. (II. évf. 102. sz.)