Az emberiség ősidők óta együtt él a vírusokkal. Ezek a vírusok időről-időre járványok okozóivá válnak, és olykor előfordul, hogy az egész világra kiterjedő pandémia alakul ki miattuk. Influenzaszerű magas lázzal járó, légúti megbetegedéses járványról már Hippocrates is beszámolt a Kr. e. 5. században. A vissza-vissza térő járványok nem voltak minden alkalommal egyformán súlyosak, a történelem legdrámaibb influenza járványa, alighanem az első világháború utolsó évében kirobbant spanyolnátha járvány volt. A későbbi kutatások bebizonyították, hogy a spanyolnátha kórokozója nem volt más, mint a H1N1 influenzatörzs, amely az A típusú influenzavírus egyik altípusa. 1918-1920-ban még bakteriális eredetűnek gondolták az influenzát, ami csupán annyiban igaz, hogy a vírus által megtámadott, legyengült szervezetben gyorsan kialakult a bakteriális tüdőgyulladás. A rendkívül gyors lefolyású betegség azért vált könnyen végzetessé, mert a tüdőt támadta meg, tüdőgyulladás alakult ki, és rövid időn belül tüdővérzés lépett fel. A modern orvostudomány bebizonyította, hogy a betegség halálos kimenetelét az immunrendszer túlreakciója, az úgynevezett „citokin vihar” okozta.
Az első dokumentált megbetegedés 1918 márciusában történt az amerikai egyesült államokbeli Kansasben. Fort Riley egy olyan katonai bázis volt, ahonnan az amerikai katonákat az európai harcterekre szállították. Itt ütötte fel a fejét a betegség, amely rendkívül gyorsan terjedt és ijesztően gyors lefolyásúnak bizonyult. A katonákat szállító hajók Franciaországban kötöttek ki, ahonnan gyorsan és akadálytalanul kezdett Európa szerte terjedni a betegség. Spanyolország nem volt hadviselő fél, ezért nem kényszerült titkolózásra a járvány valós adataival kapcsolatban. Innen származtak az első információk róla, ezért kezdték el világszerte spanyolbetegségnek, spanyoljárványnak vagy spanyolnáthának nevezni a kórt, amely rövid idő alatt rettegetté vált. A Tolnamegyei Közlöny hasábjain olvasható a következő néhány sor a betegség elnevezésével kapcsolatban: „Akik élesebb tekintettel szemlélik a világesemények kapcsolatait, a közeli napokban azt az alapos gondolatot vették fel, hogy a hazánkban is egyre terjedő influenzát hibásan nevezik spanyol náthának, mert semmi határozott bizonyíték nincs arra, hogy e nyavalyát Spanyolország szülte volna. E betegség a nyugati fronton akkor jelent meg először, amikor Amerika tömegesen vetette harctérre a különféle zagyvalék népségből verbuvált katonáit. A nyugati harctérről visszatérő katonák aztán behurcolták a központi hatalmak országaiba is az „amerikai mételyt”. Ennek a véleménynek már a budapesti orvosprofesszorok körében is több híve van s így valószínű, hogy a spanyolokról már hamarosan leszedik ezen betegség ódiumát s az amerikaiakra fogják átszármaztatni. Reméljük, hogy Wilson nem fog ezért ránk különösebben megharagudni.”
A spanyolnátha három hullámban vezetett támadást az európai kontinens ellen. Az első hulláma 1918 tavaszán még viszonylag enyhének tekinthető. A második hullám viszont, amely 1918 őszén jelent meg, rettenetes pusztítást végzett. A harmadik hullám 1920 elején érte el a kontinenst és már nem volt annyira súlyos, mint a második hullám. A későbbi években még előfordultak regionális megbetegedések (IV. Károly madeirai száműzetésében 1922-ben esett áldozatul a spanyolnáthának), de újabb világjárvány már nem alakult ki.
Az Osztrák Magyar Monarchiában a fertőzés megjelenését 1918 szeptemberében jelentették. Az Isonzónál vereséget szenvedett olasz egységek megsegítésére amerikai csapatokat vezényeltek át a Franciaországban partra szállt alakulatok közül. Ezek a katonák tovább terjesztették a betegséget. A Monarchia csapataihoz hatvan olasz hadifogoly közvetítésével jutott el először a kór. A Monarchiában létezett ugyan közegészségügyi bizottság, de a spanyolnátha megjelenésekor még komoly vitákat váltott ki, hogy egyáltalán járványról lehet e beszélni vagy sem. Ennek több oka is volt. Egyrészt szerették volna elkerülni a pánikot, másrészt túl bizakodók voltak, mert komoly influenzajárvány utoljára 1889-1890-ben pusztított, de nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a járványhelyzet kimondásának komoly anyagai vonzata is volt. Neves szakemberek, köztük Budapest tiszti főorvosa is, azt hangoztatták, hogy csak enyhe lefolyású megbetegedésekről van szó. Szeptember végétől azonban már nem lehetett tovább titkolni, hogy komoly problémával állnak szemben. A német és az osztrák gyakorlathoz hasonlóan Magyarországon is központi utasítás volt arra vonatkozóan, hogy a halálozási adatokat hogyan kezeljék. A „kozmetikázott” adatok miatt csupán durva becslésekbe lehet bocsátkozni az áldozatok számának tekintetében, pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A becslések világviszonylatban 20 és 100 millió fő között határozzák meg a spanyolnátha halálos áldozatainak számát.
A járvány tombolása Magyarországon egybeesett a Monarchia összeomlásával. A frontokról mintegy 600 ezer katona özönlött haza, a hátországba is behurcolva a betegséget. A Tolnamegyei Közlöny 1918. szeptember 15-én adott hírt először a spanyolnáthával kapcsolatban. Egy héttel később pedig már arról tudósítottak, hogy a spanyolnátha Szekszárdon „teljes erővel fellépett”. A közleményt Dr. Nesztor Emil a város tiszti főorvosa írta. Beszámolt róla, hogy a betegség általában egy hét alatt gyógyul, de előfordulhat szövődményeként tüdőgyulladás. Nem javasolta gyógyszer szedését, csupán „egy kis teát vagy forralt bort” ajánlott a pácienseknek. Felhívta a figyelmet a higiéniára és arra, hogy a betegek látogatása csak a kór terjedését segíti elő. És végül hozzátette: „Egyébként veszély nincs és maga a belügyminiszter úr sem tartotta szükségesnek az óvintézkedések megtételét, dacára annak, hogy országosan terjed az influenza.” Ugyanez a közlemény megjelent a Tolnavármegye és a Közérdek szeptember 19-i számában is. Ekkor még nem zárták be az iskolákat, habár a polgári fiúiskola és a főgimnázium egyes osztályaiban 20–25 beteg is volt.
A Tolnamegyei Közlöny szeptember 29-i számának, valamint a Tolnavármegye és a Közérdek október 3-i számának hasábjain ismét közleményt adott ki a szekszárdi tiszti főorvos, Dr. Nesztor Emil. E szerint a betegség már „közel két hónap óta grasszál városunkban” és a hatóságok megtették a kellő intézkedéseket, például bezárták az iskolákat. A főorvos azonban még mindig enyhe lefolyású járványról írt: „Megnyugtatásul jelzem, hogy a járvány lefolyása a lehető legenyhébb, mert városunkban közel 300 eset közül 3 végződött halálozással.” Magyarázata szerint a halál bekövetkeztét az okozza, hogy a betegséget izzasztással próbálják gyógyítani, ami nem megfelelő kúra az influenzával szemben. Megfigyelése a következő a szekszárdi esetekkel kapcsolatban: „A spanyolbetegségnek itt Szekszárdon 3 válfaját konstatáltam. Egyiknél a torok fáj, ami alig 1–2 napig tart. A másiknál a tüdőt támadja meg, köhög és melltáji fájdalmai vannak; a lefolyás 5–6 nap, feltéve ha tüdőgyulladássá nem fajul a magas láztól; végül pedig gyomor és hastáji fájdalmas tünetekkel lép fel, amely typhushoz hasonló, szintén 5–6 nap alatt enyhülni szokott. Mindezeket összegezve a félelemre ok nincs, annál is inkább mert az ijedség és félelem az ellenálló képességet csökkenti. Nyugodt lehet a közönség, a vasúton való utazás sokkal nagyobb baleset és halálozási százalékkal szokott járni, mint a spanyolbetegségnek az elfajulása és végzetes kimenetele.”
Valójában a járvány nem csupán Szekszárdon, de a vármegye egész területén gyorsan terjedt. Az októberi lapok már arról számoltak be, hogy a beteg és a halálos áldozatok száma is folyamatosan emelkedett. A bejelentett esetek számát sokszorosan meghaladta a tényleges esetek száma, hiszen csak a legsúlyosabb esetekben hívtak orvost, és jelentették a megbetegedést. A Ferenc közkórházban a spanyolnáthával kezelt betegek napi létszáma 50–60 fő volt, akik közül naponta 2–3 halálos áldozat volt. Miután a kórházi betegek között is terjedni kezdett a spanyolnátha, a hatóságok kénytelenek voltak a Ferencz közkórházat lezárni. Hatósági rendszabályokat vezettek be. A járvány elleni védekezés céljából bezárták az iskolákat. „Az összes szekszárdi iskolák már négy hét óta zárva vannak, tehát a tanulók nem terjeszthetik a betegséget.” A rendőrkapitány elrendelte a mozi, a kaszinók és társaskörök, a vendéglők, kocsmák és kávéházak zárva tartását. A vendéglőkben csak étkezés céljából lehetett tartózkodni. Tilos volt társas összejöveteleket, mulatságokat és felolvasásokat tartani. „Különösen a csoportosulásokat és gyülekezéseket kell kerülni, amiért a rendőri hatóság bezáratta a Kaszinót, Polgári Olvasókört, Kath. Olvasókört, a Legényegyletet és az Újvárosi Társaskört, melyekben csak az étkezési idő alatt és délután 6 órától esti 10 óráig szabad tartózkodni.” Indítványozták, hogy a temetéseken csak a közvetlen hozzátartozók vegyenek részt és a betegek lakásaira, házaira vörös figyelmeztető cédulát helyeztek, látogatásukat megtiltották.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a hatóságok komoly orvoshiánnyal küzdöttek, hiszen az orvosok többsége még a hadseregnél teljesített szolgálatot. Az országos helyzethez hasonlóan Tolna megyében is komoly problémát jelentett az orvoshiány. Voltak olyan községek, mint például Döbrököz, vagy Tevel, amelyekben nagyon nagymértékben pusztított a járvány, miközben egyetlen orvos sem volt a községekben. „Tevelen, ahol 9 hónap alatt 26-an haltak el egyéb betegségekben, októberben 33-an haltak el spanyollázban. Volt olyan nap, amikor 9 halott feküdt s voltak olyan családok, amelyek teljesen kihaltak.” De azokban a járásokban is, ahol volt ugyan egy-két orvos, azok túl kevesen voltak a rengeteg betegre. A lakosság mielőbbi intézkedést vár az alispántól ebben a kérdésben: „A hadban levő orvosok szabadságolását nem elég kérelmezni, hanem a legnagyobb eréllyel és személyes utánajárással kell az illetékes helyeken a rögtöni elbocsátást a legnyomatékosabb módon kisürgetni, ami főleg a mostani helyzetben, a fegyverszünet küszöbén, nem ütközhetik nagyobb nehézségbe. Azonkívül minden községben sürgősen megalakítandó a járványbizottság és minden nyilvános összejövetel haladék nélkül beszüntetendő. Különösen a betegek látogatását kell megakadályozni és lehetetlenné tenni.”
Az orvoshiány mellett, a gyógyszerhiány és a nem szakszerű ápolás is komoly gondot jelentett. A Tolna megyei lapok tanúsága szerint az orvosok előszeretettel tanácsolták betegeiknek a rumos tea és a forralt bor fogyasztását. Emellett a betegség elleni harc legfontosabb tényezőjének a tiszta levegőt tartották a szakértők. Állandó szellőztetést javasoltak a betegszobákban, ami érthető is akár az influenza, akár a tüdőgyulladás esetében. Preventív gyógymódként ajánlották még a gargarizáláson kívül a dohányzást és az alkohol fogyasztását, természetesen szigorúan a járvány ideje alatt. Érdekesség, hogy a Tolnavármegye és a Közérdek 1918. szeptember 26-i számában megjelent cikk arról számol be, hogy egy magyar orvosnak köszönhetően gyógyíthatóvá vált a spanyolnátha: „Markovits dr., Bártfa fürdő tiszti üdülőjének főorvosa a Wiener Klinicshe Wochenschrift című orvosi szaklapban közli, hogy sikerült neki a spanyol influenzát minden esetben huszonnégy óra alatt meggyógyítani, amit úgy ért el, hogy a betegnek a láz fellépése után nyomban nagya adag kalomelt (0,3–0,6 gramm), négy öt Zoltánórával később pedig fél gramm aspirint egy decigramm koffeinnel keverve adott. Az így kezelt betegek mentesek lettek és minden komplikációtól megszabadultak, míg a kalomel nélkül kezelt betegek gyógyítása hat napig is eltartott. A kalomel tulajdonképen higanysó, ami a gyógyszertárban, mint erős gyomortisztító és béldezinficiálószer ismeretes. Adagolása nagy elővigyázatot igényel, miért csak orvosi rendelésre és utasítás szerint szabad bevenni, annál is inkább, mert lehetnek esetek, midőn a kalomel használata veszélyessé lehet.” A derűlátás azonban korainak bizonyult. A vírus a rosszul táplált, végzetesen leromlott egészségi állapotban lévő lakosság körében iszonyú pusztítást végzett. Elsősorban a 14–35 év közötti korosztályban szedte áldozatait, ami talán azzal is magyarázható, hogy ez a korosztály volt az, aki még nem esett át korábban influenzán, hiszen az utolsó nagy járvány 1889-1890-ben volt.
A járványnak esett áldozatul Tolna vármegye főispánjának nővére Apponyi Gizella grófnő is, csakúgy, mint a „Vármegyei Múzeum növény-állattani osztályának tevékeny őre”, dr. Bartal Kornél. A város szerte köztiszteletnek örvendő férfiút tragikusan fiatalon, 37 évesen ragadta el a halál. A múzeumban betöltött szerepe mellett rendkívül sokoldalú munkásságával tűnt ki kortársai közül. Bartal Kornél a szekszárdi állami főgimnázium „tudományosan képzett tanáraként” dolgozott 16 esztendőn keresztül. A Tolnamegyei Közművelődési Egyesület ismeretterjesztő osztályának szaktitkára volt, valamint a munkásgimnázium vezetője. Tudományos irodalommal foglalkozott, a természettudományok vonzották, évek óta készült „Tolnavármegye flórájának megírására”. Tudásának elismeréséül a vallás- és közoktatásügyi minisztérium ösztöndíjas külföldi tanulmányúttal jutalmazta. Tanártársai tisztelték, tanítványai valósággal bálványozták. A háborús években nem csak az iskolai tanulmányokra fektetett hangsúlyt, ő vezette a diákok cipőjavító műhelyét, és megtanította a diákokat a könyvkötészetre is. A szeretett „Bartal tanár úr” temetésén részt vett a főgimnázium egész tanári kara, miközben tanítványai az utca túlsó oldalán sorfalat álltak. Testületileg megjelent a Tolnamegyei Közművelődési Egyesület is Forster Zoltán alispán-elnök vezetésével. A temetési szertartáson, melyet Göde Lajos református lelkész végzett, Wigand János főgimnáziumi igazgató mondott halotti beszédet, melynek szövegét közölték a Tolnamegyei Közlöny, valamint a Tolnavármegye és a Közérdek hasábjain is. Wigand János így búcsúzott dr. Bartal Kornéltól: „Kötelességünk kellő értéke szerint megbecsülnünk az örökséget, amelyet ránk hagytál: életed szép példáját munkásságod, egész szellemed gazdag, elevenen, dúsan ható emlékét!”
1918 októberének végére, az országos viszonylathoz hasonlóan, Szekszárdon is csökkent a megbetegedések száma és a halálozási arány is kisebb volt, mint korábban. Ez a tendencia tovább javult november folyamán a hideg idő beálltával. November végén a szekszárdi állami főgimnáziumban, a polgári fiú- és lányiskolában, a magán elemi református és izraelita népiskolákban újra megkezdődött a tanítás, csupán a római katolikus iskolákban szüneteltek az előadásuk, mivel nem tudták biztosítani a fűtést.
A spanyolnátha 1920-ban tért vissza Tolna megyébe. Ekkor már a Tolnamegyei Ujság tudósított a fejleményekről. Az 1920. január 31-i számban olvashatjuk, hogy „szörnyű ragály” ismét felütötte a fejét már Szekszárdon és környékén is. „Az eddig megbetegedettek mind olyan egyének, akik budapesti lakosok voltak, vagy akik a közeli napokban fönn jártak Budapesten, valamint ezek hozzátartozói és látogatói. A szekszárdi megbetegedések eddig még nem súlyosak, a környékbeliek azonban a lehető legveszedelmesebbek és megjelenési formájuk külön-külön típusát képviseli e nyavalya számos válfajának.” Ekkor már úgy tűnik volt a hatóságoknak kellő tapasztalata, az előző időszakhoz képest, a járvány kezelésével kapcsolatban. „Alig pár nappal ezelőtt észlelték Budapesten az első spanyollázas eseteket és ma már azon tanakodik a főváros egészségügyi osztálya, hogy melyik legyen az a nagyobb hadikórház, amelyet járványkórháznak szemeljenek ki.” A Tolnamegyei Ujságban megjelent első cikkben már felhívták a figyelmet a járvány elleni védekezés fontosságára, hiszen hatékony gyógymód hiányában a megelőzés létfontosságúnak bizonyult. E szerint kerülendő a zsúfolt helyiségek (kávéházak, vendéglők, mozik) látogatása és a vasúti közlekedés. Nem tanácsos a kézfogás viszont nagyon fontos az étkezések előtt a szappannal és kefével történő alapos kézmosás, „mert hűlés nincsen, csak fertőzés és amint azt az orvosok népies nyelven mondják, aki étkezés előtt megmossa a kezét, az nem hűl meg”. Szintén javasolták a naponta többszöri toroköblögetést „felforralt, langyos sós vízzel, gyönge hypermangán vagy lysoformos oldattal”.
A szekszárdi iskolákat február közepén újra bezárták. Tolna vármegye alispánja elrendelte, hogy Szekszárd városának „minden fokú iskolája a járványszerűen fellépett spanyolnátha miatt” 14 napra zárja be kapuit. A járvány terjedésének gátlására a szekszárdi fogházban megtiltották a fogvatartottak látogatását, ami olyan találgatásokhoz vezetett a lakosság körében, hogy a fogházban dühöng a járvány. Ezt a hírt azonban több ízben is cáfolták a helyi sajtóban. A megelőző intézkedések ellenére a spanyolnátha erős pusztítást végzett Szekszárdon, rengeteg volt a beteg, „a Ferenc-közkorházba a járvány kitörésétől kezdve ötvenhat spanyollázast szállítottak be, akik közül meghalt három, még ápolás alatt van harmincnyolc”. A spanyolnátha nem válogatott az áldozatok között. Februárban kíméletlenül elragadta Szekszárd város polgármesterét, Gyürky Ferencet is, aki csupán két hónapot tölthetett hivatalában. Gyürky Ferenc felvidéki nemesi családból származott, Nyitra polgármestereként érte a háborús vereség és a cseh csapatok megszállása. A menekült tisztviselőt a belügyminisztérium helyezte Szekszárd város élére. A városban töltött idejének rövidsége ellenére igen nagy tiszteletnek örvendett Szekszárdon. Temetésén tömegek vettek rész, sírjánál Vendl István helyettes polgármester mondott búcsúbeszédet
A spanyolnátha márciusban kezdett visszahúzódni. A szekszárdi járványbizottság Vendl István h. polgármester elnökletével március elején ülésezett a járványügyi intézkedések enyhítésének ügyében. Mivel a városi főorvos jelentése szerint a „spanyoljárvány szűnőben van”, a bizottság március 5-től feloldotta a színházak, mozik és vendéglők nyitvatartásával kapcsolatos rendelkezéseket. Azt javasolták az alispánnak, hogy az iskolákban március 11-én kezdjék meg ismét a tanítást. A tanfelügyelőnek a közigazgatási bizottság havi ülésén tett jelentése szerint a vármegye területén a hónap közepén még 19 iskola volt zárva a spanyolnátha miatt. A vármegyei tiszti főorvos a közigazgatási bizottságának tett jelentést, ebből fontos információkhoz juthatunk a járvánnyal kapcsolatban. Ebből megtudjuk, hogy a spanyolnátha a vármegye majdnem minden községében jelentkezett, de csak Szekszárdon és Dombóváron, tehát a két legnagyobb városban öltött járványos jelleget, de nagyobb számmal fordult elő a völgységi járás több községében is. „A hatóságoknak bejelentett spanyol esetek száma összesen 1743 volt, amelyek közül 18 halálozással végződött. A megbetegedések tényleges száma azonban a bejelentetett esetek 3–4 szerese lehetett, mert a kóresetek zömét képező könnyebb és így orvosi kezelést nem igénylő esetek be nem jelentetvén, a hatóságoknak tudomására sem jutottak. Nagyobb jelentések történtek: Szekszárdról 273 eset 3 halálozással, Dombóvárról 203 eset 8 halálozással, Döbröközről 100 eset halálozás nélkül, Zombáról 85 eset 1 halálozással, Ozoráról 80 eset halálozás nélkül és Harcról 71 eset 5 halálozással. A betegség fellépése után a közegészségügyi hatóságok mindenütt megtették a kellő óvintézkedéseket, s ennek köszönhető, hogy a megbetegedések számának jelentékeny csökkenése észlelhető.”
A bevezetett intézkedések ellenére, a járvány gyakorlatilag saját magát fékezte meg, akkor ért véget, mikor már nem volt fogékony kör, aki elkaphatta volna, így a problémát maga a természet oldotta meg. Áprilisban már Tolna megyében is megindult az élet. Megkezdték „a szekszárdi ellenforradalom leverésében és a túszfogásban résztvett egyének bűnpörének tárgyalását” is, melyet a járvány miatt halasztottak el. A temetők csendjét felváltotta az – újra élettel megtelő – éttermek, kaszinók, kocsmák vidám zaja. Az iskolákban is zökkenőmentesen folyt a tanítás, az üresen maradt padokat idővel új tanulók foglalták el. A spanyoljárvány rémsége lassan belesimult a háborús emlékezetbe, és akik átvészelték a jövőbe vetett hittel álltak egy új korszak küszöbén.
Mácsainé Iván Éva
Felhasznált Irodalom:
- Géra Eleonóra: A spanyolnátha Budapesten In: Budapesti Negyed 17. évf. 2. (64.) sz. 2009. 208-232.
- Horváth Jenő: A spanyolnátha-járvány Olaszországban https://nagyhaboru.blog.hu/2020/05/07/a_spanyolnatha-jarvany_olaszorszagban?fbclid=IwAR0_G3zIX5hoPSXoJZV3tjeLmn7ajMB7M3SVWlGBwVSBdPxH_IjtrkQlTV4
- Tarján M. Tamás: 1918. március 11. A spanyolnátha elindul világpusztító útjára http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_marcius_11_a_spanyolnatha_elindul_vilagpusztito_utjara/
- Habsburg Történeti Intézet, XX. Század Intézet, Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság kerekasztal beszélgetése: A spanyolnátha Magyarországon
Előadások:
- Géra Eleonóra: Járvány és halál
- Kapronczay Károly: Az epidémia a harctereken és a hátországban
https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=38JCXQivcjg&feature=emb_logo
Források:
- Tolnamegyei közlöny, 1918 (46. évfolyam, 1-50. szám)
- Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
- Tolnamegye és a Közérdek, 1918 (28./16. évfolyam, 2-52. szám)