Mára már kultikus és sokat idézett szöveggé vált Mészöly Miklós írása, melyben a vándorló céhlegények fájának történetét saját Szekszárd-mitológiájának részévé emelte a szerző: „Fontosabb lehetne megemlíteni annak az ezernyolcszázhétben kidőlt diófának a maradék fél törzsét, melyet az erre vándorló céhlegények – emlékezésül, hogy erre jártak – nagy fejű szögekkel vernek tele. S a fából utóbb már nem is látszik semmi, a szögfejek úgy elborítják. Zelenka matematikatanár úr egy alkalommal megszámoltatja a diákjaival a szögeket, de nincs kettő, aki ugyanarra az eredményre jutna. Később bonyolult számításokat végeznek a matekórán, hogy mi a valószínűsége a Szekszárdon megfordult céhlegények számának, ha a különböző számolási eredményeket összehasonlítják; majd ugyanezeket a műveleteket a következő év diákjai is elvégzik. Figyelemre méltó, hogy soha nem jön ki ugyanaz az eredmény, hanem mindig más. Aztán egy téli reggel Zelenka tanár úr is meghal, és végső akarata szerint a céhlegények fáját is melléje szándékoznak temetni, miután előbb-utóbb úgyis ki kell vágni: ugyanis épp azon a sarkon állítanak fel egy transzformátoros, magasfeszültségű villanyoszlopot, amelynek másutt nem találnak helyet. (Az igazság persze az, hogy a fa és a tanár úr végül mégse kerülnek közvetlenül egymás mellé, mert a tavaszi Sió-áradás már előbb kidönti a korhadt csonkot, és elsodorja, senki se tudja, hová.) A villanyoszlopot azonban baj nélkül betonbölcsőbe süllyesztik, s még ma is a helyén áll. Persze, kérdés, hogy száz év múlva is ott fog-e állni, és emlékezni lehet-e rá, mint Zelenka tanár úrra, vagy a nagy fejű szögekre. De nem az a dolgunk, hogy olyasmit találgassunk, amit nem tudunk eldönteni” − olvashatjuk a Térkép Aliscáról című novellában.
Mészöly a vastuskó közösségi emlékezetben élő legendáját írja újra, és kapcsolja hozzá a gimnázium népszerű matematikatanára, Zelenka Gyula (1886–1935) alakját. Míg azonban az 1973-ban megjelent novellában a vándorlegények fájának nyoma veszett, a valóságban ekkor már tíz éve a múzeumban őrizték. 1963 júliusában Tolna megyei Népújság adott hírt a szekszárdi céhlegények emlékfájáról: „A Séd patakon átívelő hármas-híd melletti régi ház sarkán századok óta állt egy vaslemezbe burkolt ágas-bogas fatörzs. Elbeszélések szerint valamikor ott volt a város széle, a Pécs és Budapest felé vezető országút mentén, s a hajdani szokás szerint a világjáró céhlegények búcsúzáskor vasszeget vertek emlékül a céh-fába. A céhlegények emlékfája most méltó helyre, a szekszárdi múzeumba került.”
Az Osztrák-Magyar Monarchia területén – a szekszárdi mellett – több ilyen vastuskó is ismert: volt Pozsonyban, Győrben, Budán, Pesten, Székesfehérváron, Aradon és Temesváron. Néhány közülük múzeumba került, de a győri, az aradi és a temesvári ma is a helyén áll. Ugyanúgy, ahogy vastuskók őse, a bécsi „Stock im Eisen”, most is a róla elnevezett téren, egy ház sarkánál áll. Az negyven–ötven éves lucfenyőt, a Bécs környéki erdőségek emlékét, 1440 körül vágták ki, első írásos említése azonban 1553-ból való. A fa gyökerével felfelé van fordítva, és sűrűn tele van verve vasszögekkel. Már a középkorban is ütöttek bele szegeket, feltehetően bajelhárító céllal, vagy fogadalmi emlékként. Az a szokás pedig, hogy a vándorló kovácslegények egyszerű vagy monogramos szögeket verjenek emlékül a fába, csak a 18. századtól terjedt el. A vastuskót az épülethez egy vaspánt rögzíti, amin „kinyithatatlan” lakat van. A legenda egyik változata szerint a különleges lakat készítését az ördögtől leste el egy kovácslegény. Valójában azért nem lehet kinyitni, mert nincs benne zárszerkezet, vagyis egy állakat.
A bécsivel ellentétben, a legtöbb vastuskó, így a szekszárdi is, eredetileg cégér volt, főként vaskereskedéssel foglalkozó üzletek választották jelképnek. Ezek a szöges fatönkök nem spontán, évszázadok alatt jöttek létre, hanem ügyes kovácsmesterek készítették őket. Előfordult, hogy a legendát ismerve, a városba érkező legények további szegeket ütöttek a tuskókba vagy rézpénzt szegeztek rájuk.
A szekszárdi vastuskó 154 cm magas, a fatörzsön három csonka oldalág található. A fát foltozott vaslemez borítja, felületébe ritkásan kovácsszegeket, néhol kampós szegeket ütöttek. A törzs közepén az 1866-os évszám van szegekből kiverve, ez a készítésének éve. Az évszám felett a vastuskót széles vaspánt övezi kerek „kinyithatatlan” lakattal lezárva.
A cégér a 19–20. század fordulóján Mehrwerth-házként ismert Széchenyi utca 1. (korábban 1077.) szám alatti épület sarkán állt. A ház Mehrwerth Ferenc (1849–1912) vas-, fűszer-, festék- és vegyeskereskedőről kapta a nevét.
Az 1950-es években a ház padlásának takarításakor régi üzleti könyveket találtak, az egyikben ott állt: „Mehrwerth Ferenc vaskereskedése a Vastuskóhoz 1866” – írta az Tolna Megyei Népújságban Szakály Ferenc 1954-ben. A helytörténész így tisztázta, hogy a különleges emlék valójában egy cégér. A legenda azonban erősebb volt, a köztudatban a vastuskó a vándorlegények fája maradt.
A Vastuskóhoz címzett kereskedés alapítója azonban nem lehetett Mehrwerth Ferenc, hiszen 1866-ban csak 17 éves volt, és önálló kereskedést csak az 1870-es években nyitott. A sajtó 1891 februárjában arról tudósított, hogy Mehrwerth Ferenc, akinek addig az Augusz–házban volt kereskedése, átvette sógora, Adler N. János (1836–1931) Széchenyi utcai vaskereskedését. Az új tulajdonos a szokásokhoz híven fenntartotta az üzlet jogfolytonosságát, cége alapítási évének 1866-ot jelölte meg. (Adler az előző évben a szemben lévő utcasarkon építette fel új házát, Szekszárd első kétemeletes épületét, és székhelyét is oda helyezte.) A kereskedés mellett a ház is Mehrwerth tulajdonába került.
Mehrwert egészen haláláig, több mint 20 éven át vezette a Vastuskóhoz címzett boltot. 1913-ban, amikor az özvegye eladásra hirdette meg, külön hangsúlyozta, hogy az 52 éve fennálló üzletnek eddig csak két tulajdonosa volt. Tehát Adler N. János volt az, aki 1860-ban vagy 1861-ben megalapította a kereskedését, amit néhány évvel később az újonnan elkészített cégéréről, a vastuskóról nevezett el, feltehetően ekkortól kezdett vassal is foglalkozni.
Jelenleg egy fotót ismerünk, amin a vastuskó az eredeti helyén, a Mehrwerth-ház sarkán áll. 1919-től 1940-ig Hangya bolt működött a házban, a kép 1922–23-ban készült a Hangya Szövetkezetek 25 éves jubileumi kiadványába. Egy hetvenes évekbeli fényképen már csak a vastuskó számára kialakított üres fülkét lehet látni.
Az eredeti vastuskó ma a megyei múzeum vármegyeházi kiállításán tekinthető meg. Ha arra járnak, megszámolhatják hány szög van beverve a „vándorlegények fájába.”
Lovas Csilla
A kapcsolódó képeket lásd a Mehrwerth-háznál: http://terkeplap.wmmm.hu/terkep#96
Célegények fája: WMMM Néprajzi Gyűjtemény: Ltsz: 2011. 88.1.
Felhasznált irodalom:
Uzsoki András: A győri vastuskó. In: Arrabona – Múzeumi közlemények 9. Győr, 1967. 133–147.
A „Hangya” Termelő–Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség szövetkezeti központja első 25 éve. 1923.
Szakály Ferenc: Lehull a lepel a vastuskóról. Tolna megyei Népújság 1954. 08. 15. (11. évf.) 193. sz. 7.