1848. március 15. emlékezete Szekszárdon

2021. március 14.

„Nagy napok emlékünnepe” - 1848. március 15. emlékezete Szekszárdon

„Március idusa nem politikai ünnep, hanem a nemzeté, a szabadságszeretet megnyilatkozása. A közös édesanyának ünneplése előtt leszerelnek a politika terén küzdő ellenfelek és siet mindenki, hogy áldozzon a honszerelem oltárán.” – írta a Tolnavármegye 1898. március 6.-án. Március 15-e a nemzeti ünnepünk, Magyarország és minden magyar ember nemzeti ünnepe. Mindannyian jól ismerjük az 1848-as forradalom és a forradalmat követő szabadságharc történetét. De vajon azt is tudjuk, elődeink hogyan ünnepeltek ezen a napon?

A szabadságharc leverése után, az 1850-es években, az önkényuralom szigorú tilalma miatt, csupán titkos megemlékezéseket tartottak.  1860-ban a fiatalok által szervezett budapesti tüntetést a hatóságok fegyverrel oszlatták szét, és amikor a katonaság a tüntetők közé lőtt, egy fiatal jogászhallgató, Forinyák Géza olyan súlyosan megsebesült, hogy néhány héttel később életét vesztette. A kiegyezés sok tekintetben meghozta az áhított enyhülést, de március 15-e mégsem kapta meg az őt megillető tiszteletet. Nem tiltották ugyan a megemlékezéseket ezen a napon, de nemzeti ünneppé nem nyilvánították, mert a kormány nem akarta megsérteni az uralkodó, Ferenc József érzéseit. Az ötvenedik évforduló alkalmából, 1898-ban, Kossuth Ferenc országgyűlési képviselő, Kossuth Lajos fia, javasolta, hogy március 15-ét nyilvánítsák nemzeti ünnepnek. A javaslatot nem fogadták el, és helyette az áprilisi törvények szentesítésének a napját, április 11-ét emelték erre a rangra.

A 48-as események ötven éves évfordulóját 1898-ban, hivatalosan Szekszárdon sem márciusban ünnepelték, hanem április 11-én. Az áprilisi ünnepségek mellett azonban március 15-e sem veszített jelentőségéből. Az évforduló előtti napokban a „Tolnavármegye” hasábjain megjelent Székely Ferenc cikke, amelyben az 1848. márciusi napok Tolna vármegyei eseményeit idézte fel. 1898. március 15-e reggelén, Szekszárd város lakosai számára „az ős Bartina ormáról mozsárdurrogások” jelezték az ünnepnap kezdetét. A Vár utca és a Széchenyi utca házain nemzeti zászló lengett, a városháza, a római katolikus iskola, az izraelita polgári iskola, a főgimnázium, a selyemgyár, az egyletek és intézetek épületei, az izraelita templom szintén nemzeti díszbe öltöztek. A tűzoltózenekar fél kilenckor végig vonult a Széchenyi és a Budai utcán és az ipartestület, valamint a római katolikus legényegylet tagjaival együtt tért vissza a belvárosi római katolikus templomba. A templomban Wosinsky Mór esperesplébános mondott ünnepi misét, amelyen a város elöljárósága is részt vett. Ez után a református templomba., majd délután az izraelita templomban folytatták istentisztelettel az ünneplést. Este pedig a kereskedelmi kaszinóban és a szekszárdi polgári olvasókörben tartottak ünnepi lakomát. A kereskedelmi kaszinó estjén mintegy kilencvenen vettek részt, és a megnyitó beszédet Udvardi Sándor, a kaszinó elnöke mondta. Beszédek és szavalatok követték egymást a bankett előtt, majd a nap zárásaként hajnalig tartó tánccal ünnepelték a jeles évfordulót.

1898-ban április 11-e, a negyvennyolcas törvények szentesítésének ötvenedik évfordulója húsvét hétfőre esett. Szekszárdon is, akárcsak országszerte hazafias ünnepségekkel emlékeztek meg az évfordulóról. Kora reggel mozsárdurrogásra ébredt Szekszárd lakossága, mert a város fölé magasodó Bartina-hegy ormáról így adták hírül az ünnepnap kezdetét. A város csakúgy, mint március 15-én, most is nemzeti színekbe öltözött. Lobogók lengtek a közhivatalok, az iskolák, az intézetek, de még a magánházak homlokzatán is. A vármegyeház nagytermében díszközgyűlést tartottak, ahonnan a főispán, gróf Széchenyi Sándor vezetésével vonultak át a belvárosi templomba. Wosinsky Mór az ünnepi mise előtt beszédet tartott az egybegyűltek előtt. „A szegzárdi 1848. évi apát, Ujváry József, a nemzet egyik vértanújának méltó utódját ismertük meg ez alkalommal is Wosinsky-ban, ki erős hazafias szellemtől áthatott, s az ünnep méltóságához illó, nagy hatású beszédében emlékezett meg a nemzeti ünnepnap jelentőségéről.” – írta róla a Tolnavármegye újságírója. Wosinsky beszédében hangoztatta a szabadság eszméjéből kiindulva a polgári kötelesség, az alattvalói hűség, és a törvények tiszteletének fontosságát. Ezzel, mintegy igazolta a hallgatóság előtt április 11-nek a felülemelkedését március 15-e felett. A törvények szentesítésének évfordulója hivatalosan elsőbbséget élvezett a forradalom kitörésének emléknapjával szemben. A vármegyeház dísztermében a megye főispánja ünnepi lakomát adott, és a szekszárdi kaszinó is hazafias ünnepséget rendezett ezen alkalomból. Március 15-e emlékezete tovább élt, országszerte ünnepségeket, megemlékezéseket tartottak. A sajtó is kivette a részét az emlékezésből, és lelkesítő cikkekben emlékeztek meg 1848 eseményeiről. „Március 15-dikének megünneplése már összeforrott a nemzeti szellem közérzetével; a hazafiság mindenkor lelkesen lángra gyúl a nagy nap évfordulóján.” – olvasható a Tolnavármegye ünnepi cikkében.

Változást a Horthy-korszak hozott március 15-e történetében, hiszen Trianon után még nagyobb jelentősége lett a történelmi ünnepeknek. Az 1927. évi XXXI. törvénycikkel az országgyűlés az 1848-as forradalom kitörésének napját nyilvánította nemzeti ünneppé. Szekszárdon a március 15-i ünnepségek központi helyszíne a Béla király tér volt. Az ünnepségek előtt a város összes templomában istentiszteletet tartottak, majd a téren összegyűlő tömeg meghallgatta a hazafias beszédeket, szavalatokat, és dalokat. A korszak jellegzetes ifjúsági mozgalma, a leventeszervezet életében is kiemelten fontosak az emléknapok, évfordulók. Minden évben hatalmas tömegek részvételével zajlottak a március 15-i, az augusztus 20-i, az október 6-i és hősök napi megemlékezések, csakúgy, mint a levente fogadalmi ünnepélyek, a búcsúztatások és a zászlóavatások. Az 1928. évi hivatalos ünnepségen is tevékeny részt vállaltak a város leventéi. A leventezenekar közreműködésével énekelte az egybegyűlt tömeg a Himnuszt, majd az ünnepség befejezéseként a leventék a „Hősök szobrához” vonultak, és az előtte lévő téren elültették „Nagymagyarország fáját”. Este, mint az megszokott volt, a Szekszárd Szálló nagytermében díszvacsora zárta a nap eseményeinek sorát. 1942-ben március 15-e a budapesti antifasiszta törekvések miatt vált emlékezetessé. A Magyar Történelmi Emlékbizottság tüntetést szerevezett, amely Közép-Európa egyik legnagyobb háborúellenes megmozdulása lett.  Szekszárdon azonban a már megszokott módon zajlottak az ünnepségek. A szekszárdi leventeegyesület leventéi szavalatokkal vettek részt a városi ünnepélyen, majd a polgári fiúiskola tornatermében gyűltek össze. Patacsy József leventeparancsnok szónoklatát követően, pedig (a rádióközvetítésnek köszönhetően) bekapcsolódtak a budapesti leventék zászlóavatással egybekötött ünnepségébe.

1945 után a baloldali hatalomnak kényelmetlenné vált március 15-e kultusza. 1948-ban a százéves évfordulót még megünnepelték, de az ünnep fő üzenete az volt, hogy1848 örökségét a Magyar Dolgozók Pártja őrzi. Ezt a meggyőződést tükrözi a Tolna Megyei Népújság 1957 márciusában megjelent cikkének címe is: „1848 igazi örökösei a kommunisták és a szocializmust építő dolgozó nép”. A kommunista narratíva szerint a szabadságharc bukása után, csupán a dolgozó nép maradt hű 1848-1849 eszméihez. Magyarország idegen elnyomás elleni forradalmát és szabadságharcát, az elnyomott osztályok feudalizmus elleni küzdelmeként, osztályharcként értelmezték. Az ünnepet kisajátították és politikai érdekeknek rendelték alá.

Szekszárdon 1848 centenáriumára, az országzászlót átalakították 1848-as emlékművé. Az országzászló, amelyet 1939. október 29-én avattak fel a Béla király téren, Konrád Sándor alkotása volt, és az átalakítást is ő végezte 1948-ban. 1951-től a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának rendelete értelmében március 15-e nem volt munkaszüneti nap többé, csupán az alsó-, a közép-, és a felsőfokú tanintézetekben szünetelt a tanítás ezen a napon. Az 1956-os forradalom leverését követő időszakban jelszóvá vált a „Márciusban újrakezdjük” (MUK), amelyet sokan úgy értelmeztek, hogy az 1848-as forradalom március 15-i megünneplése ismét forradalomba fordulhatna át. Ezért 1957-ben nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy 1848 márciusának szellemiségét szembe állítsák 1956 októberének eseményeivel. „1848. március 15-ének emléke arra int bennünket, mai magyarokat, hogy bátran haladjunk tovább a szocialista forradalom útján. Legyünk kérlelhetetlenek a belső bitangokkal, az ellenforradalom sötét erőivel szemben, mint Petőfi volt. Ne engedjük bemocskolni a szabadság zászlaját a labanc hazaárulóktól, akik 1849-ben is, 1944-ben is és 1956-ban is az örvény szélére taszították nemzetünket. … 1848 zászlaját ma az emeli magasra, aki a szocializmusért harcol, 1848 nyomdokain ma az jár, aki az imperializmus ellen küzd.” – olvasható a Tolna Megyei Népújság hasábjain.

A Rákosi-korszak után, a Kádár-korszak vezetése sem tudott mit kezdeni március 15-ével. Kiváltképp a 12 pont azon része okozott kellemetlenséget, amely az országban állomásozó idegen katonaság eltávolítását követelte. Úgy próbálták az évfordulót jelentéktelenné tenni, hogy beolvasztották a „Forradalmi Ifjúsági Napok”-ba. A KISZ által 1967 és 1987 között szervezett tavaszi ünnepségsorozat magában foglalta március 15-ét, március 21-ét (a Tanácsköztársaság emléknapját) és április 4-ét (a felszabadulás ünnepét). 1973-ban a Forradalmi Ifjúsági Napok megyei megnyitóünnepségére Szekszárdon, a Béla téren került sor, hatalmas tömeg részvételével.

A ’80-as évek ellenzéki megmozdulásaiban központi szerepet játszott március 15-e, a tüntetéseken egyre több ember vett részt. A diktatúra enyhülésnek jele volt és mindenképpen a változást jelezte, hogy 1987-ben az MSZMP Politikai Bizottsága ismét nemzeti ünneppé nyilvánította március 15-ét. Az Országgyűlés határozata értelmében 1988-tól ismét munkaszüneti nap lett március idusa. 1990-től pedig a magyar sajtó napját is ezen a napon ünnepeljük. 

 

                                                                                                                                                                                 Mácsainé Iván Éva