Szekszárd város olvasó közönsége 1898-ban a „biczikli-idény” közeledtével újsághirdetésekből értesült róla, hogy Müller Albert műhelyében már a legújabb kerékpárok is megrendelhetőek. A „műgépész” nem csupán árusította a bicikliket, de javításukat is vállalta. Mindez arról tanúskodik, hogy ekkor már nem volt ismeretlen a városban az új szerkezet, sőt növekvő népszerűségnek örvendett.
Egy olyan világban, ahol a legtöbb kisgyermek óvodás kora előtt megkapja élete első biciklijét és megszokott dolog, hogy a nagymamák két keréken gurulnak reggelente a piacra, nehéz elképzelni mekkora csodálkozás fogadta az első kerékpárok megjelenését. Pedig bizony a szája is tátva maradt őseinknek, amikor a lelkes „vasparipász”, Igali Szvetozár először végigkerekezett Szekszárdon 1884 májusában. Budapesten ekkor már kerékpár egyesület működött és ország szerte viharos gyorsasággal kezdett terjedni az új sporteszköz használata. Vidéken is egyre többször rendeztek versenyeket és egy 1886-os újsághirdetés tanúsága szerint, ekkor már Tolna megyében is volt kerékpár tulajdonos. A Szekszárdi Kerékpár Egylet 1895. június 6-án tartotta alakuló közgyűlését dr. Steiner Lajos elnökletével. Nem sokkal később, szeptemberben megtartották az első „verseny-kirándulást” a Pécsi Kerékpár Egyesülettel közösen. A Pécs és Szekszárd közötti távot mind a 14 versenyzőnek sikerült négy és fél órán belül teljesítenie. A győztes ifj. Bedő Imre, „Magyarország hegyi bajnoka” lett, aki a Pécsi Kerékpár Egyesület színeiben indult a versenyen.
Annak ellenére, hogy egyre többen megkedvelték a kerékpározást, még sokszor érték atrocitások a kiránduló kerékpározókat. A „csúfolódó és átkozódó” szavak mellett el kellett szenvedniük, hogy kővel dobálják meg őket, vagy rájuk uszítsák a kutyákat. Ezen tűrhetetlen állapotok miatt 1897-ben dr. Steiner Lajos kérésére az alispán felszólította a főszolgabírókat, hogy tartassák be a rendet és biztosítsák a kerékpározók számára a közutak zavartalan használatát. A probléma országos szintű lehetett, hiszen abban az évben adott ki a belügyminiszter is körrendeletet a kerékpározás egységes szabályozásáról. A balesetek és a szabálytalanságok miatt a rendeletet egy évvel később ismét kihirdették Tolna megyében. Akárhogy is nézzük nem bizonyult teljesen veszélytelennek a kerékpározás abban az időben. A figyelmetlenség és a kellő tapasztalat hiánya sok balesethez vezetett. Legtöbbször végtagtörésekkel, súlyos zúzódásokkal „meg lehetett úszni” az ütközéseket, de gyakran előfordultak halálesetek is.
Az 1895-ben alakult Szekszárdi Kerékpáros Egylet 1898 júliusában nagyszabású országúti háziversenyt rendezett, amelyre Tolna megye kerékpárosai mellett meghívta a kalocsai sportolókat is. A meghívón a Szekszárdi Kerékpáros Egylet elnökének, Surányi Viktornak és az egylet titkárának, Schneider Jánosnak a felhívása szerepelt: „Egyesülni a sportéren, közös erővel munkálkodni, hol még nincs, fokozni az érdeklődést, a lelkesedést és az egyleti buzgóságot ott, hol már egylet van; ez a célja egyletünknek…”. A nevezéseknek tartalmaznia kellett a versenyző nevén és címén kívül a versenyöltözék színét is. A versenyeknél a Magyar Kerékpáros Szövetség verseny szabályai voltak irányadóak. Kalocsáról két egylet, a „Biczikli Club” valamint a „Sport Club” is elfogadta az invitálást és versenyzőivel képviseltette magát a megmérettetésen. A kalocsaiakon kívül voltak vendégek Bátyáról, Bátaszékről, Gyönkről és Tolnáról is. A tusakodás rendkívül ünnepélyes keretek között zajlott le.
Július 23-án, szombaton érkeztek meg a vendégek, akiket a Szegzárd Szállóban fogadtak a házigazdák. A 22 kalocsai versenyzők között öt hölgy is érkezett, hogy részt vegyen az erőpróbán. Bolváry Péterné, Csicsáky Ferencné, Kiss Antalné és Rapszky Béláné mellett Balogh Gyuláné is a kalocsai egyesületek színeiben indult. A szombat esti ünnepi vacsora a Szegzárd Szállóban egészen reggelig tartott. A korabeli sportemberek állóképességének úgy tűnik meg sem kottyant az ilyen megerőltetés, mert másnap kora hajnalban már a kerékpárok nyergében ültek. Július 24-én, vasárnap rendezték ugyanis a bajnoki versenyt 100 kilométeres távon. Ezen az erőpróbán kizárólag a Szekszárdi Kerékpár Egyesület tagjai vehettek rész. Öt versenyző indult: Keplinger Géza, Konkoly István Schneider János, ijfú Simon Gyula és Wilczek Rezső, akiknek Kömlőd és Dunaföldvár között a 98. kilométerkőnél kellett visszafordulni. A bajnoki vállszalagot és a „Szekszárdi Kerékpáros Egylet bajnoka 1898. évre” megtisztelő címet Schneider János nyerte, 4 óra 1 perces idővel.
A délelőtt folyamán, mialatt a szekszárdi egyesület versenyzői a bajnoki címért mérkőztek, a vendégek a Csörge tóhoz kirándultak, majd a kaszinóba tértek vissza „kedélyes sörözésre”. A Szegzárd Szállóban tartott ünnepi ebéden ötven kerékpáros vett részt, ezt követően a vendégek egy része pihenéssel töltötte az időt a kaszinóban, míg mások látogatást tettek a Vármegyei Múzeumban. Délutánra három versenyt hirdettek a szervezők és már a résztvevők felvonulása is hatalmas látványosságnak számított a városban. A vendégek versenyén 5 kilométeres távot kellett teljesíteni, a Szekszárd-Kakasd közötti országúton, ezen a viadalon mindenki részt vehetett, kivéve a Szekszárdi Kerékpáros Egylet tagjait. Az erőpróbán Müller Albert bizonyult a legjobbnak 12 perc 30 másodperces idővel, aki mögött nem sokkal maradt el Grósz Gyula 12 perc 45 másodperccel és harmadikként végzett a másik Müller testvér, Jakab 12 perc 50 másodperccel. A főversenyen a Szekszárdi Kaszinó díjára lehetett pályázni a 10 kilométeres táv teljesítésével. Ezt a tusát a Szekszárd-Zomba közötti úton rendezték és mindenki számára nyitott volt a nevezés. Ebben a versenyben ismét Schneider János ért célba elsőként, második és harmadik helyen pedig a Müller testvérek, Albert és Jakab végeztek. A Müller testvérek – Albert és Jakab – Szekszárd, és egész Tolna megye híres gépgyárosai, gépkereskedői lettek a 20. század első felében. 1901-ben vették át édesapjuk, Müller Bernát üzletét és egyik fő profiljuk a kerékpárok árusítása és javítása volt.
Az utolsó verseny egy 100 méteres lassú verseny volt, az első és a második helyen a Kalocsai Sport Club versenyzői végeztek: Behr Béla és Kohn Józsi harmadik helyezett pedig Újváry Kálmán lett Bátyáról. A Tolnavármegye újságírója nagyon bizakodóan értékelte a verseny eredményét a lapban, úgy vélte a Szekszárdi Kerékpáros Egylet „a kísérletezés stádiumából kilépve, az elsőrangú egyletek sorába küzdötte fel magát”. A kalocsai versenyzők szereplése pedig azért jelentős, mivel „e sportot alig néhány hónap óta űzik”. A díjkiosztásra a Szekszárdi Kaszinó estélyén került sor, ahol a „kerékpáros hölgyek tűzték a remek díjakat a szerencsés győzők mellére”. A versenyünnepség Szekszárdnak „nagyvárosias színezetet” adott, és a szervezők nagyon bíztak benne, hogy a hasonló sportünnepélyeket a városi közönség „a jövőben mindinkább meg fogja kedvelni”.
A szekszárdiak valóban megkedvelték a kerékpározást és gyorsan divattá vált a kerekezés. A Tolnamegyei Közlönyben még egy humoros hangvételű írás is megjelent a „biczikli-idény” közepén, amelyben azt mutatja be a szerző, hogyan lehet kihasználni a kerékpározás adta lehetőségeket az udvarlás területén.
„Biczikli nyelvtan.
A különböző virág, zsebkendő, legyező, bélyeg, holt és füstölt nyelveken kívül lassanként egy új nyelv kezd lábra kapni a szerelmesek között és ez a piczikli nyelv. Ez az új nyelv ma még műveletlen ugyan, mint minden, a mi nem ment még át az idők retortáin. Most azonban, a mikor majdnem minden harmadik embernek két kerekével több van, mint a másiknak, égetően szükségesnek tartjuk, hogy a biczikli nyelvtant közkézre adjuk. A biczikli nyelve a csengő. Eredetileg a kerékpárosok csak annyit beszéltek: tessék kitérni. Később azonban a biczikli nyelv kezdett kifejlődni, ugyannyira, hogy ha valaki, aki alábbi kerékpár nyelvtanunkat a mellényzsebében hordja, a legnagyobb könnyedséggel beszélgethet, kurizálhat, érzeleghet.
A nyelvtani szabályok a következők:
- Gyors hajtás közben gyakori csöngetés, magyarul azt teszi: térj ki!
- Ha két ismerős bicziklista szembejön, a köszönés mikor csöngetnek: bon joárt, vagy más köszönést jelent.
- Ha egy kerékpáros férfi egy kerekes nővel találkozik s elsuhanván mellette, ha csönget ez azt teszi: Szabad bemutatkoznom?
- Ha a nő nem csönget vissza, akkor két nyelvtani eset lehetséges. Vagy süket a kerékpáros hölgy, vagy nem süket és nem is akar megismerkedni zaklató udvarlójával.
- Ha a nő visszacsönget, akkor ez annyit jelent: ismeretség nincsen kizárva, futhatsz utánam.
- Ilyen czikázó kergetőzés közben a csöngettyű nyelvén lehet a szerelemről beszélgetni, ha a férfi kétszer csönget, akkor szóról-szóra ez annyit jelent: Szeretlek! Szeretsz-e te is?
- Ha a nő a kétszeri csengetésre csak egyszer felel, akkor ez annyit jelent: fékezd a kerekeidet barátom. Még nem szeretlek!
- Találkozik azonban bizonyára olyan kerékpárosnő is, a ki a kétszeri csengetéssel felel a kétszeri csengetésre. Ez annyit jelent, hogy szeretlek, csak fuss utánam.
- Háromszori csengetéssel rendezvoust lehet kérni.
- Ha a fölszólító három csöngetésre három csöngetést kap, akkor találkát kap.
- Ha azonban csengetések helyett az illető három nyaklevest kap, úgy ezt is meg lehet érteni.
- Ha összeütközöl szerelmesed kerekeivel, akkor ez ügyetlenséget jelent, vagy azt, a mit Júlia mond Romeónak az erkély jelenetben: én mindenemet a lábaidhoz teszem.
- Ha a nő és férfi egyszerre esnek a földre, akkor ez kedvező idő a bemutatkozásra.
- Ha a férfi egy szellemes fordulattal a női kerékpáros lábai, illetőleg kerekei alá esik, akkor ez szórul-szóra annyit tesz: gázolj el angyal, szívem és nyakam a tiéd!
A biczikli lámpák teljesen figyelmen kívül hagyandók a kerékpár szerelmi nyelvtanánál. Mert a hol szerelemről van szó, ott a kerékpár lámpa majdnem fölösleges. A vészjelző azonban igen helyén való! Ajánljuk kerék-nyelvtanunkat a kétkerekű közönség figyelmébe.”
Mácsainé Iván Éva
A kapcsolódó képek az Arany János u. 11. számú épület képeinek a végén http://terkeplap.wmmm.hu/terkep#95
és a Kaszinó-bazár képeinek a végén találhatók http://terkeplap.wmmm.hu/terkep#95